Ülnek. Várnak. Hallgatnak. És amikor már túl sokat hallgattak, az egyikőjük megszólal. A másik felel, de érződik, mind a ketten belső monológjukat folytatják.
– Ezt mégis kicsinálom. Nem lehet másként!
– Annyit kapsz érte, mint egy rendes emberért… Egyébként, hogy gondolod?
– Itt a fegyver, „teljesen tiszta”, tudod, amit attól a kis korcstól vettünk el. Éppen ilyen célra lenne jó.
– Odamész, oszt pukk, bele a burába, mi?
