Beküldte Petrusák János - szo, 09/23/2017 - 23:18
10 PERC A JÖVŐBŐL
sci-fi
Az a reggel más volt, mint a többi. Előbb nem tudták, miért más, de érezték, sőt hallották is, hogy más. A többség, aki reggel kelt, kissé későn fogta fel. Megváltoztak a szokott hangok. Ami eddig volt, az nincs. Bár azt a hangot eddig se szerették, de annyira megszokott volt. Generációk nőttek fel rajta. Természetesnek vették, hogy télreggelen varjak köszöntenek odakintről. Undok károgás-kárálás tölti be tudatod, már reggel. Figyelmeztet a világ a végességre. Mert minden változik, s a változás valaminek a vége. Valami meghal, más meg születik. Az új csak úgy lesz, ha a régi eltűnik.
Ezért is ragaszkodott mindenki úgy a varjakhoz. Az undok hanghoz, amely minden undok figyelmeztetése ellenére a földi valót, a régmúlt földi valót jelentette. Varjak, tél, tehát a Föld.
Ott voltak most is. De a felszín alatt. Ez a világ meg mintha nem is a Föld lenne, a kék bolygó, amely már nagyon rég nem kék. Állítólag, mikor még fent éltek az emberek, úgy mondta a média, hogy fentről, az űrből sárgásodni, mintegy őszülni látszik a Föld. Aztán, mivel senki sem figyelt a médiára, hiszen azok úgyis csak rémisztgetnek, hát úgy két generációval ezelőtt le kellett ide költözködni. Le, a földfelszín alá, mélyre. Ahol örök sötét lenne, de persze vannak mesterséges fények, mint ahogyan minden mesterséges. Ez tartja fenn az életet, meg tudatot, hogy élnek. Hiszen az élés is csupán egy tudat.
Azt hiszed, hogy élsz. És hiszed, hogy másként nem lehet.
Hogy a politikusok szemét ne csípjék a százalékok, ebben a tételben sem, vigyázni kellett, hogy kevesen őrüljenek meg. Csak az eltűrhető százalékhatáron belül.
Ezért is találták ki valaha, hogy olyan földalatti városokat készítenek, amelyek, elsőre hasonlítanak a földfelszíniekre. Az elhagyatottakra. A múltra. (Régészkedni ezután az emberek nem a föld alá túrtak, hanem felmentek a felszínre.)
A földalatti városokban volt levegő, volt meleg, néha-néha a vicces kedvű városvezetés még szmogot is csinált, mesterségest, hogy semmi se legyen más, mint az elhagyott világ. És csináltak mesterséges fényforrást, amely a felső gömbrészen felment, sütött, majd lenyugodott. Volt még mesterséges szél is, ahogyan eső. Tulajdonképpen zuhany, de az tényleg olyan volt, mint az eső.
Meg, hogy teljes legyen a reggel, azaz a téli reggelek illúziója, egy régi hangfelvételről kitisztázták a varjúk hangját.
De odalent a föld alatt más is hasonlított a fent hagyott világra. Az emberek a régi világ pusztulásáért a számítógépezést okolták. Ezért idelent csak a legszükségesebb folyamatokat vezérelték a gépek.
A varjakat R-bácsi kapcsolta be. Ez volt a dolga, ezért dolgozott, mert „aki nem dolgozik, az ne is éljen!” harsogta ezt a propaganda-rádió. R-bácsi dolgozott, minden nap. Az volt a dolga, hogy bekapcsolta a varjakat, majd – hogy azért túl ne frusztrálja a népet – fél óra múltán, pontosan 30 perc és 00 másodperckor kikapcsolta.
Csakhogy azon a napon elmaradtak a varjak. R-bácsi nem kapcsolta be őket. Az emberek mérgesek lettek, hiszen amit megszoktak, az járt nekik. Elvégre ezt ígérték a vezetők: minden rendben van.
Most azonban nem varjúhangok voltak, hanem… valami más.
A vezetők fejet követeltek, felelőst a hibáért. Hiszen ahol hiba van, ott felelősnek is kell lennie. Legyen a felelős bárki, legyenek akár sokan, de vezető ember sosem, hiszen ők – jogszabályt hoztak erre – sosem felelősek.
R-bácsira törtek a Hibakeresők, azaz a lenti rendőrség.
R-bácsi nem halt meg, élt. De akkor miért nem kapcsolta be a varjakat?
R-bácsinál egy kicsiny madár volt, egy énekes. Ki tudja, hol szerezte, azt dédelgette. Élvezte énekét, és azon igyekezett, hogy felvegye. Hiszen tél után jön majd a tavasz is. Lent a föld alatt csak a telet állították be. Éltek-haltak így generációk, akik nem tudták – mert a megbízhatatlan tanárokat robotokkal helyettesítették –, hogy van más évszak is. Meg vannak más hangok, nem csak a varjúkárogás.
Amely, mert ez törvény, kellett. Minden reggel. Fél óráig, pontosan.
Aznap mégsem volt pontosan, csupán húsz percig a varjúkárogás. A Hibakeresők megtalálták és kijavították a hibát. Jöhetett a károgás, a megszokott, a törvényben rögzített. Ha egyszer károgni kell, hát akkor károgni kell!
A Hibakeresők büntettek is, hiszen R-bácsi nem tette a dolgát. Ha meghalt volna, elnézték volna neki. De így, hogy nem meghalt, hanem éppen hogy éltetni akarta lelkét, már megbocsáthatatlan volt.
A Hibakeresők kiiktatták a hibát. L-néni jött máris csoszogva, hogy „üzemeltesse” a varjakat. Minden reggel fél órát. Ez lett a feladata.
R-bácsi meg eltűnt. Törvénybe volt amúgy is iktatva, hogy senki ne kereshessen senki után. Aki eltűnt, az megszűnt.
R-bácsi és a néhány perc különös hang, a tavaszt idéző madárcsicsergés eltűnt.
A varjak meg minden reggel visszatértek.
Visszaállt a rend!
Vissza, odalent.
Megjelent: Szó-kincs Antológia 2017., Aposztróf Kiadó - Ünnepi Könyvhét)
Kategoria:
Műfaj: