Művész Jan egy hirdetés alapján – mivel festőművész, vagy annak képzeli magát – műtermet keres. Talál is, de ott egy eléggé érdekes házinénit talál, aki ráadásnak lányával – Esztikével – és kutyájával – Tódor úrral – együtt a műtermen át jár a lakásába. Állandó így a forgalom, alkotni és múzsacsókra, vagy legalábbis apró kis múzsai puszira várni nem lehet. Ráadásul megjelenik Téli bácsi, hogy felállítva szintetizátorát zenéljen, közben fütyörésszen és – úgy mondja – alkosson. Ez a két alkotási-akarási láz kiöli, mint várható, egymást. A két férfi viszont az egy helyen megmarad, rentábilis okokból, osztozva a költségeken. Művész Jan már-már feladná, nem csak a helyet, hanem művészi önkifejezését is, amikor Téli bácsi meghozza Syndykét, hogy a fiatalember múzsája legyen. Syndyke nagyon lelkes, Művész Jan már nem annyira, sőt, inkább menekedne a „nagyon nő” elől. Ráadásul a két férfi összevesz. Művész Jan már menne. Itt lenne a történet vége, de a Házinéni nem csak idegesíteni tud, hanem bemutatja lányát, Esztikét, aki szempillantás alatt Művész Jan múzsája lesz, csak erről még egyikőjük sem tud. Az a bizonyos, várva várt múzsa csókja nagyon-nagyon körülményesen, több bonyodalmon át, és csak a komédia végén cuppan el, egy óvatos – de azért talán folytatásos – múzsai pusziban.